Szóval megérkezett. A várva várt film, amire 10 éve készül egy teljes stúdió, és amire olyan marketinget építettek fel, mint még eddig soha, és amiről már írtunk egyszer.  A „Bosszúállók: Végtelen háború” elstartolt a mozikban, és úgy gyalulta le a pályát, a szakmát és a nézőket, mint egy úthenger. Ugyan próbálok spoiler mentesen írni a filmről, azonban elég nehéz, így aki semmilyen utalást nem akar olvasni a filmet illetően, mert még nem látta (lassan egy hete jött ki, hol éltek? Barlangban? Nyomás a mozikba!) az ne is olvasson tovább, amíg meg nem nézte. Amúgy a filmről megdöbbentően kevés spoiler keringett az első napokban köszönhetően a „Thanos demand your silence” kampánynak. De aztán….. most sok sikert mindenkinek hozzá.

A szakmai fogadtatás: Meg kell említeni, hogy a Marvel Studio úgy kezdte el dominálni a filmipart, mint még senki más azelőtt. A különböző stúdiók ugyanis elkezdték a saját filmjeik debütálását a Marvel Studio időrendjéhez igazítani. Hogy miért? Mert jelenleg épeszű filmkészítő nem mer piacra dobni alkotást egy Marvel filmmel egy héten (vagy két hétben). A kritikák azonban két csoportra oszlanak. Itthon a filmet sok portál támadta meg, hogy értelmezhetetlen egyedülálló filmként, és ha nem láttad az összes előzményfilmet, nem fogod megérteni a film cselekményét, hiszen a karaktereken ebben a filmben nem sokat csiszolnak (egyetlen kivétellel). Személyes véleményem ez ügyben hogy van értelme leülni megnézni egy Trónok harca részt a 2.évad közepén? Vagy egy Star Wars filmet a Jedi visszatérrel kezdeni? Nem tudunk semmit a folytatások működéséről? Lehet pozitívumként és lehet negatívumként felhozni, hogy a Marvel egy olyan világot épített, amihez közel 20 filmen kell átrágnunk magunkat a megértéshez. Ez tény.

Mi a vélemény a filmről? Személy szerint nekem nagyon tetszett, bár olyan precizitással rúgta hasba a nézőket már az első 5 percben, mint egy Bruce Lee filmben, és ezt a terrort az utolsó percéig megtartotta. Nem csoda hogy a végén a nézősereg teljes csendben ülte végig maga elé meredve a stáblistát, hátha annak végén némi emocionális megváltásra lel (nem lelt). A film meg mert lépni egy akkora lépést, amihez gyomor kellett. Megtanulunk valamit, de azt nagyon: Senki sem legyőzhetetlen. Mintha „a Birodalom visszavág” került volna először a kezünkbe, és most egy évig tippünk sem lenne Han Solo hogyan kerül ki a lefagyasztásból. Hatalmas cliffhanger a vége, amit jövő márciusig (Captain Marvel) nem is igyekszik feloldani a stúdió, egy kicsit sem. Egyébként a film letarolta a kasszákat is, az első napján megverte a „Star Wars Ébredő Erő”-t közel két millió dollárral, és csak az „Avatár”-t nem tudta maga mögé utasítani. Összességében elmondhatjuk tehát, hogy a nézőknek bejött a Végtelen Háború, nem is kicsit.

THANOS: Az alkotás ugyan a Bosszúállók nevet viseli, de akár lehetne úgy is hívni: „Thanos: a végtelen kövek nyomában” ugyanis a film alapvetően a kezdetben kék, majd lila végül furcsa hús-színű Őrült Titán karakterét építi fel, tárja elénk, és boncolgatja végig. Műfaját tekintve inkább egy „Ocena’s eleven” típusú heist movie (rablós-betörős-lelépős), mint szuperhősös mozi. Thanos útját követjük végig, és miközben reméljük, hogy megállítják, azért valahol belül mégis várjuk, hogy megszerezzen egy-egy követ. Látni akarjuk a kesztyűt teljes pompájában, és annyit emlegetik a csettintést, hogy szinte várjuk, hogy megtörténjen (vigyázz mit kívánsz szokták mondani). Ami a megdöbbentő azonban, hogy az eddigi Marvel gonoszokkal ellentétben Thanos céljai, morálja, és motivációja tökéletesen érthető és logikus (őrült, de logikus). Megfelelő mennyiségben adagolnak az őrület mellé emberi vonásokat is, hogy ne tudjuk teljes szívvel gyűlölni a karaktert (ellentétben mondjuk Joffrey-vel a Trónok Harcából). Ennek köszönhetően a Stúdió maga mögött hagyta azt a bélyeget, hogy nem képes rendes fő ellenségeket kreálni a hőseinknek (aminek már aktívan nekikezdett a Fekete Párducban). Itt is megbújik a felszí alatt egy nagyobb kérdés, most a túlnépesedés problémája kerül górcső alá.

Konklúzió: Ha egy gigantikus eposzi filmet szeretnénk nézni, mindenképpen üljünk be a mozikba, ha még nem tettük meg (bár akkor nem olvasnátok ezt), akár többször is, mert ez megéri. Azonban ha valaki szeretne jó kedéllyel távozni a mozi teremből semmiképpen sem ajánlanám ezt a darabot, mert vidámságot nem sokat ígér nekünk.